Rólunk
Majd 20 éves múltra tekint vissza a WESTY Csoport.
A kezdet kezdetén „A Hajó”-val indult meg sikeres „pályafutásunk”. Majd ezt követte a Siófoki egység megnyitása.
Ma már 6 külön álló egységből áll a siker fogat. Mint WESTY Hajó,
WESTY Pecsenyesütő, WESTY Király BRGR és nem utolsó sorban mindezek hátterét adó központi konyha és iroda a WESTY CENTER.
A WESTY csoport Új fejlesztése a gasztronómia területén a WESTY Zöld Futár, mely 2019 áprilisában indult és célja, hogy központosítsa a majdnem teljes WESTY kínálat házhozszállítási szolgáltatását.
Szívügyünk a finom ételek kitalálása-megalkotása, az ételek állandó mennyisége és minősége, valamint a szolgáltatás folyamatos magas színvonala.
Fontos számunkra az elégedett vendég. Maximalisták vagyunk és ennek a vendég
„issza-eszi meg a levét”.
Folyamatosan valami újban törjük a fejünket, szeretjük a kihívásokat.
Természetesen fontos– a fejlődésünk számára- a rendszer elmélet valamint a technológia vívmányainak kihasználása, és a személyzet képzettsége és annak biztosítása.
Három fős tulajdonosi körnek köszönhetően haladunk tovább a választott és kijelölt úton!
A mi szolgálatunk az emberek magas színvonalú étkeztetése és kiszolgálása. Szép szolgálat!
Mottónk : „Szeretnénk szokássá tenni az étterembe járást”


MAGYAR Hajnalka

ZRINSZKY Tamás
DIRECTEUR de Cuisine
Egységeink

WESTY ZÖLD FUTÁR
A WESTY csoport Új fejlesztése a gasztronómia területén a WESTY Zöld Futár.
Szeretnénk a vendéglátás, kiszállítás ( ételkiszállítás ) területén egy újabb és komplexebb szolgáltatást nyújtani és ezt magas színvonalon biztosítani.
Ételrendelés leadása:
Minden nap 10:00-21:00
Rendelés felvétel:
+36 30 333 4000
+36 30 333 8000
Weboldal

WESTY HAJÓ ÉTTEREM
9022 Győr, Móricz Zsigmond Rakpart 2.
Hétfő: Zárva
Kedd: 1130 – 2200
Szerda – Péntek: 1130 – 2230
Szombat: 1100 – 2230
Vasárnap: 1100 – 2200
+36 30 333 7700
+36 96 337 700
Weboldal
**********

WESTY KIRÁLY BURGER
9021 Győr, Dr.Kovács Pál utca 1. (Király utca)
Hétfő: Zárva
Kedd– Csütörtök: 1200 – 2200
Péntek: 1200 – 2230
Szombat: 1130 – 2230
Vasárnap: 1130 – 2200
+36 30 22 88 700
Weboldal
**********

WESTY PECSENYE
9028 Győr, Tatai út- Hecsei út sarok a körforgalomnál.
Hétfő – Péntek: 0600 – 1500
Szombat – Vasárnap: zárva

WESTY ÍZLELŐ
9024 Győr, Práter utca 2.
Hétfő - Péntek: 1000 - 1500Szombat - Vasárnap: zárva

westy panír
Hamarosan érkezik